Modern képviseleti demokráciákban minden politikai felhatalmazás csak a néptől származhat. Egyszerű állítás, mégis érdemes egy kicsit eltöprengeni azon, hogy mit is jelent ez.

Legelőször is azt kell észre vennünk, hogy politikai felhatalmazásról van szó. Azaz nem mindenre történő felhatalmazásról. Hamis értelmezés, és a felhatalmazással való visszaélés, ha a közpolitikai döntésekben való képviseletre adott felhatalmazás alapján például tudományos vagy esztétikai kérdésekben döntenek.

A modern társadalmak működése legalább olyan mértékben épül a a szakértelem alapján hozott döntésekre, mint a politikai felhatalmazás alapján meghozottakra. Egy atomerőmű működtetésének, vagy egy orvosi diagnosztikai eszköz szakszerű használatának az égvilágon semmi köze a politikai felhatalmazáshoz. A politikai felhatalmazás ugyanis az egyén és a közösség biztonságát és érdekeit szolgáló jogszabályok megalkotására, és az állami és önkormányzati szervek ezen jogszabályok szerinti működtetésére vonatkozik.

Még a konkrét jogszabály megalkotására, vagy a személyi kinevezésekre szóló felhatalmazás alapján történő döntéseket is általánosan elfogadott jogelvek, a természeti törvények és a józan ész szabályai szerint kell meghozni.

Van azonban egy további probléma is. A felhatalmazást adó népet a lehető legpontosabban tájékoztatni kellene arról, hogy mire ad felhatalmazást. És itt jön a képbe a demagógia, amikor a népet pontos és korrekt tájékoztatás helyett tudatosan félrevezetik. Ha az igazság helyett a rosszra való ösztönöket és gonosz érzelmeket felébresztő hazugságok jutnak el az néphez, a felhatalmazás lényege válik kérdésessé.

A demokráciában a szabályok megalkotásának és a közügyek e szabályok szerinti intézésének jogáért folyó versenyben, azaz a választásokon, a versengők szükségszerűen többet ígérnek a teljesíthetőnél. Minden ilyen versenyben természetes a népszerűségre törekvés, amelyet szigorú szakmai alapon akár populizmusnak is nevezhetünk.

A politikai közbeszéd ugyanakkor mindig tájékoztatja is a választókat. A választók szándékos, a valósággal ellentétes tájékoztatása, azaz hazugságok gátlástalan és cinikus terjesztése, majd e hazugságokkal félrevezetett vagy megfélemlített nép számára egyszerű és népszerű „megoldások” kínálása már nem verseny, hanem demagóg populizmus.

Ha a közbeszédet jelentős mértékben eluralja a demagógia, a tényleges népakarat kifejeződése meglehetősen kérdéses. Ahogyan az is, hogy a demagógia, a hazugság és a megfélemlítés milyen szintjéig demokratikus egy választás és legitim a felhatalmazás.