2020 elején a miniszterelnök bejelentette, hogy most két választások nélküli azaz kampánymentes év következik, amelyben a kormányzó párt a kormányzásra fog koncentrálni. Kérdezhetné persze a választó, hogy ezek szerint tíz évig nem arra koncentráltak. A parlamenti erőviszonyokat tekintve aligha kétséges, hogy 2022 májusáig a kormányzati főhatalmat a jelenlegi kormánypárt gyakorolja. Ez azonban nyilvánvalóan nem jelenti azt, hogy ahogyan eddig is, a továbbiakban is ne állandó kampány- és ostromlott vár üzemmódban dolgozzanak. Még akkor is, ha keresni kell az új ellenséget, vagy ha új nincs, felemlegetni – mások – korábbi „ellenségeit”.
Az ellenzékben lévő pártok, parlamenti egyensúlyozó és ellenőrző szerepüket csak igen korlátozottan tudják gyakorolni. Részben ezért, részben mert hitelességi problémákkal is küzdenek és nem túl meggyőző üzeneteik nehezen jutnak el a választókhoz, a 2022-es választás technikai kérdéseivel foglalkoznak. Ebben két markáns álláspont biztosít beszédtémát az ellenzéki pártok vezetőinek, és ad célpontot a kormánypártnak. Az egyik az „egységes ellenzék” létrehozása, a másik az ellenzékben lévő – meglehetősen különböző felfogású és történetű –pártok tényleges karakterének, programjainak, hitelességének bemutatása és versenyük. A hatályos – persze még változtatható – választási törvény nyilvánvalóan a kétpárti rendszer, a „mi” és az „ők” rendszerének kialakítását célozta meg.
Ezért az ellenzékben lévő pártok aligha tehetnek mást, mint egyeztetnek, és az egyéni körzetekben nem indítanak jelöltet egymás ellen. Ez sem lesz egyszerű. Hiszen, hogyan is mérik a politikai verseny állását? Most sem tudjuk, hogy a dunaújvárosi körzetben a szavazásra jogosultak 16 %-ának támogatásával – legyünk reálisak, a szokásosan szavazók 24 %-ának támogatásával – mandátumot nyert jelölt esetében milyen a támogatottsága a most mind győzelmet hirdető ellenzéki pártoknak. Mondhatják persze, hogy mindegy, csak ne a Fidesz. Elég lesz ez 2022-ben? Nagy kérdés.
Ahogyan az is, hogy bár számra sokan vannak, kínálnak-e valóban vonzó, hiteles, kormányzóképes alternatívát az ellenzési pártok a szavazók tényleges többségének. Ez azonnal elvezet ahhoz a fel-felbukkanó kérdéshez, hogy kellene-e egy új párt. Ha kell, milyen kellene és lenne-e esélye egy új pártnak ahhoz, hogy sikeresen részese legyen a kormányváltásnak és az azt követő kormányzási feladatnak.
A mára állampárttá vált Fidesz támogatói körében elvileg százezrek vannak, akik „jobb híján” választják a Fideszt, akik szavazatainak elvesztésével a Fidesz jelentősen gyengülne. De persze az új pártra szavazók a most ellenzéki pártok támogatását mérsékelnék. Nagy kérdés, hogy a már létező pártok csak ellenséget látnának az új pártban, vagy potenciális koalíciós partnert, mely ténylegesen átbillentheti a mérleg nyelvét.
A Fidesz legerősebb támogatói két nagyon eltérő rétegből kerülnek ki. Az egyik a kormánypárt politikájának nyertesei: a nagy támogatások, a focibiznisz, a megaberuházások anyagi élvezői. Idetartoznak azonban sajnos sokan olyanok is, akik tévesen – néhány ellenzéki párt kijelentéseit és múltját tekintve persze nem teljesen érthetetlenül – azt gondolják, hogy családtámogatások, az egyházi, a határon túli támogatottak, az uniós pályázatok nyerteseinek többsége, egy nyíltabb, igazságosabb rendszerben és versenyben nem nyernének támogatást. Pedig egy transzparens, nem néhányaknak kedvező rendszerben a valódi nyertesek lennének többen. Képesek vagyunk-e ezt belátni és beláttatni?
A jelenlegi kormánypárt másik, és nagyobb szavazói köre a főleg vidéki, egyoldalúan félretájékoztatott szegény emberek, akik esetében a sokszor már megalázó anyagi függőség mellett elsősorban a biztonságérzettel és identitáspolitikai eszközökkel operál a Fidesz, igen sikeresen. Ezeknek a választóknak a hiteles megszólítása, bizalmuk elnyerése a kulcsfeladat. Meggyőzni őket arról, hogy a biztonságuk és identitásuk nem lesz veszélyben, ugyanakkor az életük minősége jelentősen javul, ha nem stadionok épülnek, hanem gyógyulásuk és gyermekeik előre jutási esélyei nőnek. Ehhez ott kell lenni fizikailag is ezek között az emberek között. Egyszerűen és hitelesen választ adni a kérdéseikre, felmutatni a megoldást bajaikra, amelyek egy része éppen magukra hagyatottságukból ered.
A kormányzást csak akkor fogják az emberek másra bízni, ha elhiszik, hogy tudják a mainál jobban csinálni. Ha elhiszik, hogy jobban fognak élni, mert nem lesznek rosszabb helyzetben anyagilag, ugyanakkor nem kell törleszkedniük helyi és országos hatalmaskodókhoz. Ehhez kellene egy új politikai kultúra.
