Polgári Magyarország

Polgári Magyarország

Magyarország a járvány után

2020. április 09. - Polgári Magyarország

Magyarországra, ahogyan a világ szinte minden országra óriási megpróbáltatásként zúdult rá a koronavírus-járvány. Valljuk be, szinte mindannyiunkra váratlanul. Az életet habzsolók és a hatalom mániákusai kezdetben megpróbálták elhessegetni maguktól, pedig sokan és sokszor elmondták, hogy ez, sőt ennél rosszabb, bármikor jöhet. Eljött, itt van, és sajnos sok embert közvetlenül vagy közvetve megölt, vagy meg fog ölni. A járvány társadalmi-gazdasági hatásásait sokan elemzik, hogyan azt is, hogy a járvány után – mert egyszer vége lesz – hogyan változik meg a világ és mindannyiunk élete, gazdasági és egyéb viszonyaink.

A járvány utáni Magyarország helyzetét a világfolyamatok, a járvány idején meghozott döntések és intézkedések, a lakosság bizalma és viselkedése alakítja. De meghatározó lesz az is, hogy a járvány és következményeinek tapasztalatai alapján – ideértve a személyes, de a vélt és a média által megjelenített tapasztalatokat is – a választópolgárok az ország politikai vezetését szavazataik révén milyenné alakítják majd.

A világfolyamatokra kevés befolyásunk van. De még hazánk vagy lakóhelyünk fontos kérdéseinek eldöntésével is megbíztuk választott képviselőinket. Saját döntéseiért és szavaiért azonban most is kinek-kinek vállalnia kell a felelősséget. Most mindenki akkor jár el felelősen, ha döntéshozóként a közösség érdekében a legjobb döntéseket hozza, állampolgárként pedig betartja a szabályokat. Ugyanakkor éppen a veszélyhelyzet mutatja meg igazán, mennyire vagyunk alkalmasak és képesek a közösség érdekei szerint felelősen dönteni, vagy éppen fegyelmezetten viselkedni.

A járvány hatásainak csökkentéséhez mindannyiunknak hozzá kell járulnunk. Felelősségünk azonban messze nem azonos. Azoknak, akikre rábíztuk a döntéshozatalt, nagyobb a felelőssége, annak, vagy azoknak pedig, aki, vagy akik minden döntéshozatalt magukhoz ragadtak teljes a felelősségük. Drukkolunk, és fegyelmezetten segítjük, hogy az egyének és az ország a legkevesebb bajjal jusson túl a járványon és hatásain, de sokan figyelik félelemmel és aggodalommal, hogy őszinték-e és tényleg mindent megtesznek-e a döntéshozók, és tényleg mindent azért tesznek-e, hogy csökkentsék a bajt.

A járvány hatásai összetettek, hatásainak csökkentése összetett feladat. A megoldáshoz sem a „Kinek kellene még és hányszorosára emelni a fizetését” kampány ötletek, sem a társadalmi tehetetlenséget előidéző és növelő, a hatalom és a források még szűkebb körbe való koncentrálását jelentő látszatintézkedések nem elegendőek. A hatóságok és az emberek együttműködéséhez pedig bizalom kell.

A bizalmat – vagy, ami maradt belőle – azonban súlyosan rombolja, hogy a kormánynak „van ideje”, hogy a pártpolitikai szempontot az emberek érdekei elé helyezve kiharcolja a – demokráciában soha sehol nem alkalmazott – határidő nélküli rendkívüli jogrendet. Arra is, hogy zűrzavaros szabályozással a helyi közösségek vezetőitől megpróbálja elvenni éppen azt a felhatalmazást, amit önmagának a parlamenti többséggel megszavaztatott. Még arra is, hogy háborús retorikával – noha nem háború van, hanem járvány – az emberek figyelmét elvonva jelentős, vagy éppen szánalmas gazdasági előnyöket biztosítson egyeseknek, vagy éppen pótcselekvésként a parkolást szabályozza.

A kormány minden döntést, ezzel minden felelősséget magához vont. Ennek megfelelően a következményekért is minden felelősség a kormányé. Az ellenzéki pártoknak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, a közéletben megszólalóknak a megszólaláson kívül kevés eszköze maradt. De meg kell szólalni, és felelősséggel kell megszólalni is.

A koronavírus-járvány tragikus hatásainak csökkentése leegyszerűsítve két azonnali cselekvést igénylő feladatot jelent: emberek életének megmentése és a társadalmi-gazdasági működőképesség fenntartása. Az első feladatnak azonban két része van. Az első a megelőzés és a gyógyítás. A második, szociális feladat, mert honfitársaink százezreinek nincs sem jövedelme, sem tartaléka (pénze), hogy fenntartsák életfeltételeiket, és ez sajnos szintén emberéleteket veszélyeztet.

A megelőzés és a gyógyítás egyik legfontosabb feltétele a gyógyító megelőző munkában résztvevők védőfelszerelésekkel való tényleges ellátása. A kormány bizonyára tesz erőfeszítéseket ezen a téren, de ezt olyan hivalkodva, „mi védünk meg mindent” kampány-stílusban teszi, hogy a józan embereknek komoly kétsége támad, hogy igazat mondanak-e. A kormányt érő minden kritikára hisztérikusan reagáló kormánybarát média a kormány minden intézkedését hősi, már-már történelmi tetté igyekszik magasztalni, ami csak növeli bizalmatlanságot.

A megelőzés és gyógyítás másik fontos feltétele a nyilvános szabályok szerinti, a lehető legszélesebb körű tesztelés, és pontos tájékoztatás, amely megteremti és növeli a bizalmat, amelyre most égetően szükség lenne.

A megelőzéshez tartozik a lakosság védőfelszerelésekkel, maszkokkal, kesztyűkkel, kézfertőtlenítővel való ellátásának kormányzati elősegítése. A magabiztos, vagy éppen ellentmondásos nyilatkozatokkal szemben a gyakorlati tapasztalatok itt is vegyesek. Pedig a bizalom itt is alapvető. Ha az emberek bíznak abban, hogy igazak a biztonságos ellátásról szóló hírek, akkor kevesebb lesz a kampányszerű felvásárlás, ami ténylegesen segíti a folyamatos ellátást.

A járvány terjedését a fizikai távolságtartás, a személyes érintkezések elkerülése hatékonyan csökkenti. A lakosság többsége be is tartja az erre való felhívást. Az utcán, vagy éppen a budai piacokon megjelenő – mutatóújukat mozihősként a géppisztoly ravaszán tartó – katonai rendészek persze inkább megütközést váltanak ki, mint biztonságérzetet.

Egy politikai pártnak vagy egy kormánynak az emberek valódi problémai megoldására törekvését, a nemzeti összetartozás, a szolidaritás, az együttműködés iránti elkötelezettségét nem nyilatkozatok, nem szimbolikus intézkedések, hanem tettek alapján ítélhetjük meg igazán még a mai média uralta viszonyaink között is.

A járvány utáni Magyarország – reméljük – sokat tanul a mostani nehézségekből és pontosan fog emlékezni a tettekre és a szavakra. Minél hamarább lép ki a politika a látszatmegoldásokból, és még inkább a mindenből – még a tragédiából is – egyéni politikai és gazdasági hasznot szerezni kívánó logikából, annál kevesebb embert veszítünk, és annál hamarabb leszünk túl a mai nehézségeken. A járvány után sokak szerint új világ jön. Szerényebb, a természethez nagyobb alázattal viszonyuló, egymásra jobban figyelő. Szakmailag – ha tetszik tudományosan – megalapozott közösségi, politikai döntésekkel, a döntéseket szakmai javaslatokra építő kormányzással.

A bejegyzés trackback címe:

https://pmo22.blog.hu/api/trackback/id/tr9715600096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.10. 11:16:34

@Exploiter: Nem így van, mert kialakulnak az embert és az emberi érintkezést nélkülöző/minimalizáló szolgáltatások, amik tuti olcsóbbak lesznek.

Tangooo 2020.04.10. 11:20:18

Alcímnek beírhatta volna, hogy Közhely-gyűjtemény

leponex 2020.04.10. 11:25:46

Poszter!

"A bizalmat – vagy, ami maradt belőle – azonban súlyosan rombolja"

Az az, ahogyan a mostani kormány és vezetője elleni zsigeri gyűlölet még ebben a komoly és valós veszélyhelyzetben sem képes még ideiglenesen sem az együttműködésre az ország érdekében.
Csak a 'pártpolitikai érdek' fontos számotokra -jelentsen ez akármit is.
Gréczy Zsolt őszintén megfogalmazta, most kell, most lehet megdönteni a rendszert!
ÉS nem írtatok egyetlen tiltakozó publikációt, blogot, semmit a DK őszinte, egyenes, és minősíthetetlen felhívása ellen!
NEM, nektek az az egyetlen problémátok, hogy nem mondja ki a kormány, pontosan mikor lesz vége a veszélyhelyzetnek, mikor lesz vége a járványnak.
Hazudtok. Reggel, este, délben,...

Teljesen nyilvánvalóvá vált: 'veletek' tényleg reménytelen kísérlet lenne bármiféle párbeszédre törekedni, nem csak a járvány után, de már az alatt sem.
Nincs értelme, bármilyen fájdalmas ez, de be kell látni, Ti nem akartok SOHA semmiféle együttműködésre.

Végig mehetnék a mondataidon, teljesen felesleges...

De szerintem még jó is, hogy mindez nyilvánossá válhatott mindenki számára.

Majd választások lesznek, és a választók döntenek.
Ahogyan eddig is tették.
Pont.

MERT ahogyan Te pontosan megfogalmaztad ( természetes vágyvezérletedből kiindulva ugyan egészen más eredményre gondolhattál):

"A járvány utáni Magyarország – reméljük – sokat tanul a mostani nehézségekből és pontosan fog emlékezni a tettekre és a szavakra."

Igen, így lesz.

Emlékeznek a tettekre.
Emlékeznek a szavaitokra!

2020.04.10. 11:28:42

@Tangooo:

"Alcímnek beírhatta volna, hogy Közhely-gyűjtemény "

Bevallom őszintén, kb. feléig jutottam el, aztán kezdett elhomályosulni a tekintetem, gondolataim elkalandoztak, aztán "elengedtem" a dolgot.
Minden tiszteletem azoké, akik ezt a sz.rt végig tudták olvasni.

tireless treehugger 2020.04.10. 11:29:11

Bizonyos fokú átrendeződés várható, a rendszerből kiábrándulók tömege nőni fog. De mivel nem természetes folyamatnak az eredménye, (nem egy fejlődési folyamatnak az eredménye), ezért komoly változásra nem lehet számítani.

Ezt a szart a fidesz és orbán csinálta, így nekik kell feltakarítani, illetve velük fogják feltakarítani. Az orbanizmus eltűnésével sem fog sokat változni az ország, mert a nacionalizmus (virus hungaricus) továbbra is fertőz. Majd kiemkedik az új hasonló és minden megy tovább "magyar" módra.

2020.04.10. 11:35:35

@leponex:

"Emlékeznek a tettekre.
Emlékeznek a szavaitokra! "

Pontosan. Most itt a lehetőség, hogy az ellenzék végleg elintézze magát.
Ahogy elnézem, ez menni is fog nekik.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.10. 11:44:52

" katonai rendészek persze inkább megütközést váltanak ki, mint biztonságérzetet."

Szerintem egyiket se. Ha netalán eljön majd az ideje, hogy szigorúbb kijárási korlátozásokat rendeljenek el, akkor nekik kell majd a végrehajtásban segédkezni. Addig meg sétálnak egy jót a napsütésben

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.10. 11:47:55

@tireless treehugger:
"Ezt a szart a fidesz és orbán csinálta"

Ebben a hozzászólásban az a jó, hogy bármikor bárhová becopyzhatod, nem kell azzal foglalkozni miről szól a poszt, sőt el se kell olvasni. Örök igazság marad a libsi véleménybuborékban élők számára

2020.04.10. 11:50:25

@tireless treehugger:

"Ezt a szart a fidesz és orbán csinálta"

Már milyen szart ?
Csak nem a ballibsik által kreált műbalhéra gondolsz ? (ZOKTATÁS, ZEGÉSZSÉGÜGY, STADION) mert ZOKTATÁS ZEGÉSZSÉGÜGY szar már a módszerváltás óta. A stadionok megépítésének elmaradása meg nem sokat dobna a szociális és egészségügyi ellátó rendszeren. Nézz csak utána, számolgass egy kicsit.

HaCS 2020.04.10. 13:54:41

A járvány után, de lehet már közben is kiderül, hogy országunkat milyen hányadban alkotják haszonlesők.

Vannak, akik mindig is tartották a markukat. Nem is csináltak belőle titkot.

Vannak, akik bár nem tartották a markukat, de hangsúlyozták, hogy van létjogosultsága ennek a helyzetnek.

Meg vannak, akik az út szélén hagytak sokakat, mondván, mindenkinek magán múlik, mindenki meg tud élni, ha szorgalmas.
A magukat az öngondoskodás földi helytartóinak gondoló polgártársak tömegei fognak a "másik oldalra" kerülni. És a markukat tartani, mint ebben az országban a túlnyomó többség.
Elvek mentén rendszerezett élet? Az adócsökkentés előnyei, a gondoskodó állam háttérbe szorulása? A megtakarítások fontossága? A munkabérrel arányos adózás, és szociális juttatások igazságossága?

Kiderül, kiknél volt ez valóban életvitelszerű rendszer, és kiknél öncélú, haszonleső lózung.

Meg kiderül az is, hogy az ország nagy részét nem az különbözteti meg az általuk lenézett kisebbségektől, hogy nem tartják a markukat, hanem csupán annyi, hogy nekik juttatnak dolgokat ezekért a lózungokért. Földet, trafikot, zsíros megbízást, vagy tanácsadói szerződést. Esetleg egy portás melót.

A mentalitás meg közben pont ugyanaz...

2020.04.10. 14:47:42

@HaCS:

"Elvek mentén rendszerezett élet?"

Még mindig jobb, mintha hagymázas "Eszmék" mellett rendszerezett lenne.

Világít a torony 2020.04.10. 14:55:27

Csak egy apró kiegészítés!
" A kormány minden döntést, ezzel minden felelősséget magához vont."
Nem a kormány, hanem Orbán Viktor . Egyedül övé a felelősség, akárhogy is próbálja a kellemetlen dolgokat eltolni magától.

tireless treehugger 2020.04.10. 15:39:44

Azt hiszem az urak félreértik amit mondok. de mivel csak ezzel a mondattal volt gond gondolom a többi megfelelt (most már késő reklamálni, szóval coki.)

"Ezt a szart a fidesz és orbán csinálta"

A fejlett országok ezernyi apróság miatt fejlettek és nem azért mert GDP. Viszont az orbanizmus azt jelenti hogy GDP (termelni termelni termelni). Minden ennek lett alárendelve minden ezt a célt szolgálja. Eközben ezernyi dologban maradtatok le. Ez egyrészt törvényszerű hiszen mindent nem lehet elérni, másrészt rendszerhiba hiszen még csak meg sem próbáltatok másképp is fejlődni.

Magyarország fejlődése csak magyar nézőpontból történt meg. Addig minden szép és jó amíg saját magatokkal és a kiemelt témákban versenyeztek, én sem vitatom hogy sok dologban jobb mint tíz éve. De amikor teljes képet próbálsz meg alkotni és nem csak a kiemelt témákat figyeled, vagy akár csak nemzetközi körülmények közé helyezed az elért eredményeket, az csúfos bukást mutat. És csúfos bukás volt a vírus előtt is.

ps: nem szoktam trollokat megválaszolni, de mivel amatőrök vagytok, úgy gondoltam kedves leszek. Remélem sikerült.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.10. 15:54:52

@tireless treehugger:
"Viszont az orbanizmus azt jelenti hogy GDP (termelni termelni termelni). Minden ennek lett alárendelve minden ezt a célt szolgálja."

Jártál már valaha külföldön? Mondjuk Nyugat-Európában vagy az USA-ban? Ha egyszer kijutsz, ne felejtsd elmondani nekik ugyanezt. Végül is minek termelni?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.10. 15:56:30

@Világít a torony:
A Fővárosi Önkormányzat idősotthonában történtekért is persze ő a felelős. Orbán nélkül nem is lenne koronavírus

Fikalnyik Eugén 2020.04.10. 16:18:51

A tolvajkormány legnagyobb bűne nem az, hogy ellop mindent amit lehet, legyen az közvagyon vagy személyes tulajdon, nem is az, hogy az elköltött milliárdjaink ellenére még inkább minden szarrá válik amihez hozzányúl a focitól a kultúráig. Nem az, hogy képzetlen szarosnyelvűeket ültet mnden pozícióba, akik még egy facebook live-ot sem tudnak prezentálni. Nem az, hogy a fővezér az apjától tanult agresszivitással rombol, az anyjától tanult aljassággal oszt meg és kever. Nem. Fő bűne, hogy rászabadította az internetre a munkásőr mentalitású tahó rajongóbázisát.
És ez a válság után is itt marad velünk.

tatárfejű kutya 2020.04.10. 18:27:47

@232323: :))))) Csak nem téged is az út szélén hagytak?!

tatárfejű kutya 2020.04.10. 18:37:15

Miután lecseng ez a vírus egész Európában, majd az azt követő pár hónappal későbbi gazdasági adatokat kell megnézni és összehasonlítani a régiós országokéval...na majd ott fog elválni a szar a májtól.

Sajnos biztos vagyok benne, hogy a mi visszaesésünk jelentősen el fog térni a versenytársainktól..negatív irányba.

Orbánék egy példátlan pénzbőséges időszakban jutottak hatalomra, az már most lártszik, hogy nincs mögöttük gazdasági szürkeállomány, ha csak ezt a csomag bejelentősdit nézzük, egyből látszik, hogy sötétség van...

A szakértelmük addig terjed, hogy kicsatornázzák az úniós pénzeket a mamelukokhoz, és ehhez megágyazzák a törvényes hátteret..amúgy nullák a srácok, ha valami finomhangolásra lenne szükség, gyors reakciókra.

Világít a torony 2020.04.10. 18:54:08

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
" Ha most nem az a fontos kérdés, hogy megállítsuk a vírust, hanem az, hogy tisztászuk a felelősséget, akkor teljesen egyértelmű, hogy a főváros minden jogszabályi kötelezettségnek megfelelt, a járványügyi hatóságok viszont nem
– nyilatkozta az Indexnek Karácsony Gergely főpolgármester pénteken a Pesti Úti Idősek Otthonában regisztrált koronavírus-fertőzéses esetekről.
A főpolgármester azt mondta: félreértés, hogy a védőfelszerelést a fenntartónak kellene biztosítania, ez ugyanis a járási hivatalok dolga. A főváros állítása szerint ennek ellenére "nem dőlt hátra", a fővárosi idős otthonokban használt védőfelszerelések elsöprő többségét eddig ők biztosították."
ßar ügy mi?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.10. 20:21:38

@Fikalnyik Eugén: "Fő bűne, hogy rászabadította az internetre a munkásőr mentalitású tahó rajongóbázisát.
És ez a válság után is itt marad velünk." - ezek eltűnnek amikor a Patásról kiderülnek a dolgok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.10. 20:28:41

@leponex: Miben kéne együttműködni? A korlátlan hatalomban amivel azonnal vissza is élt?

ulpius66 2020.04.10. 20:30:13

@Világít a torony:

Majd a tisztiorvosi szolgálat kivizsgálja az ügyet és majd jól megállapítja, hogy kihibázott.

Most mit fikázza járványügyi orvosokat ez a Karigeri?

Eddig nem azért szólt a taps, hogy az orvosok és az ápolók jól dolgoztak!
(az Orvosi Kamara majd jól kivizsgálja, hogy mit fikázza ez a barom Karigeri az orvosokat....)

ulpius66 2020.04.10. 20:31:20

Ennek a Karigerinek az összes tevékenysége abban merül ki, hogy eltolja magáról a felelősséget!!!

Mondjuk mostmár elkezdhetne dolgozni is!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.10. 20:38:52

@Világít a torony:
Az idősotthonból kórházba szállitottak több mint felénél rühösséget találtak. Orvos a közelébe se ment az intézménynek már jó ideje, de azért minden rendben. Végül is Karácsony mondta, akkor pedig úgy van. Lehet hogy nem is voltak betegek, de ha igen akkor ez a világon máshol is előfordul. Neki amúgyse kötelessége bármit is biztositani, csak azért van a főpolgármesteri székben, hogy kihirdesse a klimavészhelyzetet

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.10. 20:43:36

@ulpius66:
Karácsony ieü. főtanácsadója az orvosi kamara egyik vezetője. Orvos nem volt az idősotthonban, ehelyett Karácsony ajnározásával van elfoglalva

tatárfejű kutya 2020.04.10. 21:15:00

@ulpius66: 2 hete még maszk se volt az országban, de ne zavarjon. Nyilván arról is Karácsony tehet;)

degreen 2020.04.10. 21:21:29

@ulpius66: ja, persze az a MOK elnök , aki Gyurcsány államtitkára volt?
Karácsony csak tolni tudja a felelősséget. Eddig övé volt a Városliget, nem lehetett rá építeni, most meg azt nyilatkozta, hogy nem zárhatja le, mert a kormányé. Mint intézményi fenntartó, foglalkoznia kellett volna az idősek otthonával. Köszönhetjük neki (a járat ritkítás miatt is) a növekvő esetszámot. De az ellenzék csak nyafogni tud és rémeket látni. Hogy démonizálta a kormány a 65 év felettieket, aztán a Budapestieket. Mert szerintük nem az a lényeg, hogy védeni akarta őket.

illaim 2020.04.10. 21:24:33

Sok országban haza engedték a börtönökből a rabokat a tömeges fertőzést elkerülendő intézkedésként.
Ahogy a beírásokat olvasom,
itt Abszurdisztánban ha úgy tetszik Orbanisztánban a bolondokat engedték szabadon a járvány miatt
LOL

degreen 2020.04.10. 21:26:36

@tatárfejű kutya: keress rá a koronavírus maszk március szavakra, és láss csodát mielőtt valótlanságot állítasz

leponex 2020.04.10. 21:58:45

@illaim: OK, kiengedtek, örülj neki, de nem illene visszaélned a normális emberek türelmével...

leponex 2020.04.10. 22:06:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a szokásos szamárságodat tolod csak rendületlenül egybites illaimunkkal együtt évek óta.
De úgy látszik ebben azért egyetértünk: még a szándék sincs meg semmiféle 'együttműködésre' a mostani un. ellenzékben.
Egyedül a trollkodás, amire képes.
Eddig ez három kétharmadra volt elég a választópolgárok sokaságában ...
Hajrá!

Etniez 2020.04.10. 22:23:45

Mennyi új szar fidesztroll nick böfögi vissza az agitpropot.
Régen értem rá fórumozni.

Annak a fasznak, aki pedig támaszkodik a korona vírussal kapcsolatban üzenem:
Nagyon szar napod lesz, amikor én leszek az utolsó emléked, ahogy tartom a füledhez a telefont, amíg elbúcsúznak tőled a szeretteid. De te már magadnál sem leszel a deszaturáció és a gyógyszerek miatt.

Etniez 2020.04.10. 22:25:58

@Világít a torony: nagyon kíváncsi leszek, hogy mekkorát fog zuhanni a fidesz népszerűsége, láthatóan nem kívánnak foglalkozni a gazdasági válsággal.
Nem értem, hogyan hibázhat kétszer is ekkorát Orbán, nem jellemző rá.

Etniez 2020.04.10. 22:28:57

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: ma ez lett kiadva?
Karácsonyozni kell?

Minden idős otthonba eljutott a vírus, országtól függetlenül. Simán lehet, hogy bevitte egy tünetmentes dolgozó.
Karácsony annyira felel ezért, mint Orbán, hogy az országba bejutott.
Ostoba fajankónak nézték mindenkit, holott csak ti vagytok azok.

tatárfejű kutya 2020.04.10. 22:31:40

@degreen: ja igen...annyira volt maszk is márciusban, mint 10 évig gazdasági csoda:)))) Most láthatja ország-világ, hogy mekkora csoda volt a 10 évben...komoly mentőcsomagot dolgoztak ki a "szakemberek", hiszen tele a padlás...13. havi nyugdíj januártól 4 évre elosztva:)))) Meg kiadják a bölcsész diplomákat nyelvvizsga nélkül...ettől aztán kint vagyunk a szarból barátocskám:))))))))

Ezekre a kreténekre büszke lehetsz;)

Etniez 2020.04.10. 22:32:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: én sem értem, hogy mit kellene tennie az ellenzéknek szerintük...
A védekezést nem akadályozzák egyáltalán, a többi pedig politika.

tatárfejű kutya 2020.04.10. 22:34:55

@Etniez: ha jól tudom van kb 2,7 millió nyugdíjas, ha ebből 2 milliót meg tud tartani ezzel a 13. havi nyudíjas szemfényvesztéssel akkor már neki bőven jó. + még a NER kedvezményezettjei, az a pár 100.000 és már sima a 22-es választás.

Etniez 2020.04.10. 22:35:44

@tatárfejű kutya: jah, több ffp3 maszkot küldtem haza a családnak, mint amennyi akkor rendelkezésre állt egy sürgősségi osztályon odahaza...

De már akkor is ment a minden rendben.
Itt UK-ban kiállt a miniszter és elmondta, hogy szarban vagyunk, de dolgoznak rajta. És tényleg, ma már teli vagyunk ffp3 maszkkal, ráadásul a legjobbakkal.
Otthon meg hazudoztak egész nap, szánalmas. Én egyáltalán nem bízom Orbánban és csapatában, szerintem 3 hete politikai okból nem mondanak igazat.

Etniez 2020.04.10. 22:37:16

@tatárfejű kutya: nem biztos, mert ha nem lesz mit enni adni a gyereknek megint, akkor a sok bizonytalanból biztos pártválasztó lesz.
A nyugdíjasok pedig 200 000-el kevesebben lesznek.

tireless treehugger 2020.04.10. 22:41:39

@Etniez:

Szia

Mit gondolsz ezekről?, (nem kell hogy tudományos legyen, személyes véleményed érdekel.)

- Ha valaki vírussal fertőződik számít-e hogy mekkora dózisban jutott hozzá?,
- A vírus "életciklusa" alatt vannak-e aktívabb időszakai?.

A neten nem találok kielégítő válaszokat.

tatárfejű kutya 2020.04.10. 22:54:32

@Etniez: én se hittem/hiszem, hogy igazat mondanak most, hiszen 2010 óta gyakorlatilag sosem mondanak igazat. Kapkodnak, naponta jelentenek be mindenféle csomagot meg a csomag-kiegészítését. Ez engem a Gyurcsány programjaira emlékeztet, amikor már elfogyott Feri körül a levegő, és szinte 3-4 naponbta jelentette befelé mindenféle programokat, amiből persze szinte semmi sem valósult meg.
Ez a 13.havi nyugdíj is és a korlátlan felhatalmazás is arra utal számomra, hogy be vannak szarva, de nagyon és kapkodnak meg túlbiztosítják a hatalmukat, hiszen még bennük lehet az önkormányzati választás kudarca, amikor korlátlan erőforrásokkal és 10 éve tartó 2/3-os hatalommal elvesztették Budapestet.

Ettől vanak beszarva és most kapkodnak össze-vissza.

Világít a torony 2020.04.10. 23:09:20

@ulpius66: A közzé tett dokumentumok szerint a Járványügyi központ a kormány utasításának megfelelve elutasította a fővárosi önkormányzat kérését a kórházba került idősotthonban lakók szűrésére való kérését. Kórházi ápolás után megfertőződve, tesztek nélkül engedték vissza az idős embereket az otthonba.
Tényleg, semmi szégyenérzet nincs az agyatlan kormány hívekben?

Világít a torony 2020.04.10. 23:11:32

@degreen: Ez neked is szól!
A közzé tett dokumentumok szerint a Járványügyi központ a kormány utasításának megfelelve elutasította a fővárosi önkormányzat kérését a kórházba került idősotthonban lakók szűrésére való kérését. Kórházi ápolás után megfertőződve, tesztek nélkül engedték vissza az idős embereket az otthonba.
Tényleg, semmi szégyenérzet nincs az agyatlan kormány hívekben?

Világít a torony 2020.04.10. 23:18:27

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint több központi ellenőrzésen is átestek az idősotthonok, anélkül, hogy problémát találtak volna az állami ellenőrző szervek. Ez az utólagos rühesség mese több mint gusztustalan, de a fidiotáktól minden kitelik. Minden aljasság is!

Világít a torony 2020.04.10. 23:48:15

@Etniez: Sajnos nem fog. Nem véletlen testálta Orbán a húsvéti időszakra vonatkozó szabályozást a polgármesterekre. Ez Orbánra jellemző aljadék húzás. Ha nem hozzák meg a népszerűtlen döntéseket és erősebb, gyorsabban terjedő fertőzés a vége, az akár a polgármester/ek bűnügyi felelősségét is felveti. Ha meghozzák, azzal az állampolgári utálatot válthatják ki, mellyel az agyatlanok biztosan élni is fognak. A Nemzethy Dohányboltok nyitva tartásának korlátozását kormány rendeletben bírták bátran bejelenteni.

Etniez 2020.04.11. 00:35:14

@tireless treehugger: biztosan számít, szerintem amikor egy fiatal és egészséges ember meghal, ott valaminek kell lennie a háttérben.
Ezért hal meg ennyi egészségügyi dolgozó, sokáig nekünk sem volt teljes felszerelésünk.
Az ffp3-ra most is nagyon kell vigyázni, szigorúan csak indokolt esetben használhatjuk. Egy beteg simán 3-4 hétig is kezelésre szorul.

A vírus lefolyása lehet nagyon gyors, lassú illetve hullámvasút jellegű.
Általában azok halnak meg, akiknél gyorsan romlik a helyzet, eddig egy olyan halottunk van, aki egy hét alatt szépen lassan megfulladt. Ma is volt egy betegünk, aki jól volt tegnap, ma már 38.5 a láza, 88-as szaturációja, 27-es légzésszáma 2 liter/óra oxigénnel.

Etniez 2020.04.11. 00:51:32

@Etniez: ja, és használjátok maszkot. Ha nincs, akkor sálat, rongyot. A vírus nem magában száll, mindig hozzátapad valamihez, akár a szövet is kiszűrheti.

Orbán egyébként jókor hozta kijárásit, szerintem kevesebb halott lesz, mint itt (arányaiban). Mi már korcsolyapályákon is tároljuk a testeket.

A gond az jelenleg, hogy a vírus nem fog eltűnni, nyájimmunitást sok halott árán lehet megszerezni, az ország viszont nem állhat le hónapokra. Valamit ki kell találni nagyon gyorsan.

Svédországra kell figyelni, ha nekik bejön, akkor mindenkinek fel kell áldoznia a lakosságának egy részét, kb 1-4%-ot. Ez iszonyatos szám, remélem találnak gyógyszert, oltást, valamit inkább.

A gond az, hogy nincs elég személyzet sehol, nálunk is ki van adva, ki kap ellátást és kiről mondunk le. Akit gépre teszünk, ott lesz 2-4 hétig is, ezért ilyen sok a halott, elfogy q személyzet mindenhol. Ezt nem lehet bírni, 60-80 órát dolgozunk. Nincs 1 perc pihenő sem a 14 órás műszakokban, volt hogy este hétkor ebédeltem, pedig reggel hétkor kezdtem.

Maradjatok otthon!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2020.04.11. 06:55:14

na most mi van sok buzi fideszes?

"A nyilvánosságra hozott 4 dokumentumból 3 azt mutatja Karácsony szerint, hogy

három hete kérték a kormány illetékeseit, a kormányhivatal vezetőjét, az egészségügyért felelős minisztert és a tisztifőorvost is, hogy ne küldhessenek vissza a kórházak idős embereket az idősotthonokba negatív koronavírus-teszt nélkül.

A negyedik dokumentum, ami Karácsony szerint a legfontosabb, az a levél, amire hivatkozva elutasították az idősotthon vezetőjének a kérését az intézményükbe visszakerülő emberek tesztelésekre vonatkozóan. A fővárosi kormányhivatal vezetője ugyanis írásba adta, hogy szakmailag nem indokolt a beteg tesztelése, ha másik intézménybe küldik őt, mint ebben az esetben, amikor kórházból idősotthonba kerül valaki vissza.

Több kórház jelezte, hogy csak negatív SARS-CoV-2 teszttel bíró beteget vesz át egy másik intézménytől/kórháztól. Tájékoztatom, hogy ez az eljárás szakmailag megalapozatlan. A negatív teszt csupán azt jelenti, hogy a mintavétel időpontjában nem volt kimutatható a vírus. Ez az eljárás álbiztonságot adhat, ill. fölösleges laboratóriumi vizsgálatokat, költségeket generál. Kérem, hogy a betegek átvételét/átadását ne nehezítsék meg az amúgy is járványos időszakban

- írta Sára Botond kormánymegbízott megbízásából Vass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos a most megosztott dokumentum szerint.

Karácsony Gergely posztját azzal zárta, hogy ezért kezdte el a főváros saját forrásból az idősotthonokban elő ellátottak és az ápoló személyzet tesztelését, és az eredmények nyilvánosságra hozását, és ezért is fontos, hogy a kormány haladéktalanul elkezdje az ország több mint 800 idősotthonában az ott élők és az őket ápolók tesztelését. "

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 07:15:10

@Világít a torony:
A vörösiszap katasztrófánál is ugyanezzel háritották maguktól a felelősséget. Nem az ő hibájuk, hiszen ők csak tulajdonosok/fenntartók. Minden tulajdonosi/fenntartói jog őket illeti, de a felelősség az államé

leponex 2020.04.11. 07:29:07

Poszter!

A bizalomról.

Természetesen a politika normális üzemmenetében a mindenkori ellenzék alapvetően bizalmatlan a mindenkori kormányzattal/hatalommal szemben, a hatalom megszerzésének érdekében. A médiáján keresztül igyekszik minél hatásosabban bizalmatlanságot kelteni, hogy ezen keresztül megszerezze a választók támogatását.
Leghatékonyabb eszköze ehhez a függetlennek, objektívnek tűnő médiamunkások szorgalmas serege: poszterek, bloggerek,kommerek, 'riporterek', ..... sokasága.
'Békeidőben' nincs ezzel semmi probléma.
A választók majd döntenek.

mandiner.hu/cikk/20200409_nem_a_politikai_rendszer_tipusan_mulik_a_sikeres_valsagkezeles_francis_fukuyama_a_koronavirusrol

Fukuyama úr nem találta fel a spanyolviaszt, normálisan gondolkodó ember pontosan tudja, a világ alapvetően a bizalomra, a bizalomból épül, az működteti.

"Azokban a napokban, amikor a végrehajtó hatalom rendkívüli módon megerősödik,
„a bizalom a legfontosabb adottság, ami meghatározza a társadalom sorsát”
– fogalmaz. „A demokráciára és a diktatúrára egyaránt igaz, hogy a polgároknak el kell hinniük: a végrehajtó hatalom tudja, mit csinál. És pont ez a bizalom az, ami sajnálatos módon ma nincs meg Amerikában.”

ÉS ezt a feltétlen bizalmat (ami természetesen addig tarthat, amíg a különleges helyzet fennáll, vagy ameddig kompetens módon kezelni tudja a mindenkori hatalom) romboljátok szisztematikus munkával, szívósan, megállás nélkül.
Itt, Magyarországon. (Meg az EU-ban...)

Mindezt úgy, mintha tényleg 'szurkolnátok' , pedig dehogy.

Ha nem tudnátok, mit cselekedtek, nem lenne bűnötök - hogy egy másik nagy gondolkodót is idézzek...

Csak bízni lehet abban, még mindig nem tudjátok mit tesztek a szavaitokkal ...
Sosem késő megfordulni a rossz felé vezető úton ...

Mert jól látod:

"A járvány utáni Magyarország – reméljük – sokat tanul a mostani nehézségekből és pontosan fog emlékezni a tettekre és a szavakra. "

üdv!

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 07:36:33

@Világít a torony:
Egy olyan hipotézist veszel ténynek, ami ráadásul le sincs irva. Nevezetesen hogy egy kórházban más kórképpel kezelt beteg révén jutott be a koronavirus az idősotthonba

Sokkal valószinűbb, hogy valamelyik ápoló vagy egyéb alkalmazott vitte be. Egy ilyen helyzetben a járványgóc gyors felismerése és izolálása lett volna a feladat. Ehelyett több héten keresztül hagyták cirkulálni a virust, amig az idősotthon lakóinak nagy része elkapta, meg az ápolók is

A tömeges tesztelés a Karigeri mániája, nyilván ezt tanácsolta neki valamelyik nagyokos (név szerint ismerem, de jobb a békesség). Gyors felismerés, izolálás, kontaktuskutatás a járványügyi hatóság bevonásával

Nem akkor kell hivni a tűzoltókat, amikor már leégett a fél ház

Világít a torony 2020.04.11. 07:37:02

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Jó fidesszes agyhalott módjára sikerül mindent összezagyválnod. Az természeti katasztrófa volt, ez biológiai katasztrófa. Egészségügyi vészhelyzet esetén a teljes történésekért az állam a felelős. Ezért szavaztatta meg magának Orbán mini szterelnök a korlátlan ideig tartó rendeleti kormányzást. Ugye érted? Nem? Nem is számítottam értelemre részedről.
Hamár vörösiszapoltál. Illés Zoltán zöld minisztériuma a tragédia előtt pár héttel vizsgálta meg a létesítmény műszaki állapotát. Merthogy, az ilyen létesítmények műszaki állapotát és a működtetés szabályszerűségét az államnak a törvények szerint kötelessége időszakonként felül vizsgálni. Nem tártak fel semmi hibát a vizsgálat során. Ez a kormány felelősségét is felveti. Para ugye? Amúgy hova tűnt az a közel 2 milliárdnyi társadalmi pénzadomány? Csak mert a károsultak egy fillért sem láttak belőle, pedig nekik szánták a pénzt az adományozók. Gyaníthatóan az Orbán kormány lehajolt ezért az összegért.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 07:46:49

@leponex:
Akkor már csak az a kérdés marad, ki bizik Fukuyamában?

Mert az gondolom világos, hogy a maga eszközeivel Trumpot ekézi, kimondatlanul is őt téve felelőssé a bizalmatlanságért. Mert ugye mindenki tudja, hogy Trumpot a Putyinék segitették hatalomra, ürgebőrbe varrt üzeneteket juttattak el hozzá a szovjet ügynökök amikor Moszkvában járt 20 évvel ezelőtt

Világít a torony 2020.04.11. 07:53:37

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
" Egy olyan hipotézist veszel ténynek, ami ráadásul le sincs irva. Nevezetesen hogy egy kórházban más kórképpel kezelt beteg révén jutott be a koronavirus az idősotthonba"
Ne akarj csacskábbnak látszani, mint amilyen valójában vagy. Senki nem firkázta, hogy miként került a kórházba a fertőzés. De ott volt és a kórházból fertőzötten küldték vissza az időse embereket. Innen indulj ki ne onnan, hogy az otthonok a hibásak és különösen Karácsony. Egészségügyi vészhelyzet esetén az állam kötelessége a szükséges felszerelések, tesztek, gyógyszerek biztosítása. Kavarhatja ezt milliónyi fidiodroid, akkor is így van.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 07:55:04

@Világít a torony:
Ezzel pont beigazolod amit irtam

Mindenért az állam felelős szerinted. Azért is ha házibulit rendezel ahol körbemegy a söröskrigli, meg egymást köpköditek közben. Miért nem tesztelte le az állam a buli összes résztvevőjét előtte? Ez az állam felelőssége hogy valaki virusos volt és mindannyian betegek lettetek

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 07:57:01

@Világít a torony:
"a kórházból fertőzötten küldték vissza az időse embereket"

Forrás?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 08:04:29

@leponex:
Hadházinak annyi egy jóindulatú levél, mint halottnak a csók. Saller Benedek már korábban rájöhetett erre

Etniez 2020.04.11. 09:25:49

Srácok, parttalan a vita arról, hogy fertőződtek meg a betegek az idősotthonban.
Felesleges, simán lehet, hogy egy beteget küldtek vissza, aki fertőzött volt, vagy akár egy tünetmentes ott dolgozó is bevihette.
A korona vírus átlagos lappangási ideje 5 nap (legalább is itt az UK-ban), mire kiderülhetett valakiről, hogy beteg, már régen szétfertőzte az intézményt. Mivel az idősek egy légtérben éltek, ettek, stb szétterjed a vírus mindenhol.

Ez a felelősség tologatás teljesen felesleges. Ezt úgy lehetett volna megelőzni, ha minden dolgozót tesztelnek folyamatosan és beköltöztetik őket az otthonba, ez megvalósíthatatlan.

Pont erről szól a karantén, mindenki maradjon otthon és ne érintkezzen másokkal, gondozásra szoruló embereknél ilyen opció nincs.

Teljesen izolálni kellett volna a lakókat és a dolgozókat, a dolgozók ebbe biztosan nem egyeztek volna bele, ráadásul nem is tudnak a magyar laborok eleget tesztelni.

Kedves fideszes agitpropok, ugorjatok már tovább a kérdésről valami értelmesebbre.

Etniez 2020.04.11. 09:40:05

@tatárfejű kutya: Amit biztosan hazudtak és hazudnak:

-A számok. Magyarországon nem tesztelnek, mert nincs kapacitás. Ahelyett, hogy beismernék a tesztelés fontosságát, elbagatelizálják. Pedig tesztelés nélkül nem fog újra elindulni a gazdaság és az nagyobb baj lesz hosszabb távon, mint a vírus. Nem véletlen, hogy nyugaton mindenhol a tesztelésre mennek rá. A németek már felpörgették heti 500.000-re, itt Londonban is ez a cél. Szóval ez a Fidesz kormány egyik ordas hazugsága. Nem mernek kiállni és elmondani, hogy nincs elég labor és teszt Magyarországon, hiszen akkor be kellene ismerni, hogy Patyomkinisztánban sem minden tökéletes.

-A maszk viselése. Ment a mantra sokáig, hogy egészségeseknek ne, nekik nem kell, stb. Később beismerték, hogy de jó lenne, csak nincs elég maszk. Hazudoztak az elején, hogy van elég felszerelés az egészségügyi dolgozóknak folyamatosan, holott a mai napig nem megoldott. Egyszerűen nincs elég maszk a világon, milliós tételekben veszik az országok. Mi is nagyon kevés FFP3 maszkot kaptunk az elején, silány minőségben, kényelmetlenek voltak. Két hét után jutottunk el oda, hogy kaptunk jó minőségű maszkokat (3M 8833), ezek nem egy óra után válnak rendkívül kényelmetlenné, 4 órát is kibírok bennük pihenés nélkül.
Hivatkoznak a WHO ajánlására, holott a WHO megmondta, hogy az egészségesek azért ne viseljenek, hogy jusson az frontvonalban küzdőknek. Ennyi. De a sok idióta ezt már nem tudja.
Én küldtem a családnak sok maszkot és kesztyűt, az enyéim viselik. Most fogok feladni egy újabb csomagot a barátaimnak.

Amit még nem értek, mi a fasznak vannak katonai rendészek az utcákon, gépkarabéllyal, éles lőszerrel.
Tényleg, minek?

Aztán: Orbánnak nem kellene látogatnia semmilyen járványügyi intézményt, nem Kim Jong. Ő az ország miniszterelnöke (bár ne lenne), kötelessége vigyázni magára. Nem kell játszani az erős embert. Elhízott, a szíve is biztos beteg, 60+, nagy a kockázata, hogy belehal.

Szóval lenne otthon mit fejlődni igazmondás terén, mert a hülyék bekajálják, de az okosabbak csak elkezdenek csendben félni és másfelé informálódni, ami a legrosszabb ilyen helyzetben.

Itt Angliában nem egy miniszter pingvinezett, amikor kérdezték, nem akarják eljátszani a mindenható szerepét sem elhazudni a valóságot.

Tegnap kérdezték az egyik felelőst, hogy miért halt meg már ilyen sok NHS személyzet, elsírta magát és elmondta, hogy nem jutott mindenkinek megfelelő felszerelés az elején sajnos. Otthon mit mondanak? Minden szupi-szuper, ami nyilván nem igaz.

leponex 2020.04.11. 12:04:01

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: :)
Egy neves gondolkodó javasolta: "Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg."
És ez szerintem jó gondolat Fukuyama úrtól. És logikus.

leponex 2020.04.11. 12:11:26

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Sótonyi prof azt gondolom Lóf@szházy úron keresztül általánosságban üzent, szerintem érdemes lenne megfontolni mindenkinek.

Emígyen kért Sótonyi prof. :

" Ezekben az embert próbáló időkben, a tömeges fertőzések kialakulásának előestéjén sem elhatárolódni kívánok tőled, csupán csak kérni. Kérni téged – mint akit kisgyerek korától ismerek, mint volt tanárod, témavezetőd, kollégád – arra, hogy tégy félre minden vélt vagy akár valós sérelmet, országunk, honfitársaink és mindannyiunk érdekében. A járvány és következményeinek leküzdése és az ehhez szükséges összefogás legyen szüntelen a szemünk előtt.

... Téged, aki alma materünkben kaptad meg állatorvos-doktori diplomádat és hagyományainknak megfelelően esküt tettél, arra kérlek, hogy fogjunk össze a bajban, az ál- és rémhírek terjesztése, a pánikhangulat és a félelem ellen. Lesz még számtalan lehetőség az esetleges hibás intézkedések és a kormány bírálatára. A védekezésben részt vevők emberfeletti munkáját kell segítenünk, nem szóvirágokkal és csupán energiát pazarló ötletekkel, hanem a döntések gyors és szakszerű végrehajtásával.

Honfitársainkban a bizalmat kell erősíteni, az egészségügyi rendelkezések betartásának fontosságát kell tudatosítani. Jelen helyzetben az állatorvosokra – már csak az élelmiszer-termelés miatt is – nagy szükség van. Ezekben a vészterhes időkben légy újra olyan állatorvos, aki kiváló képességeit ezen cél érdekébe állítja, és ezzel mindnyájan csak nyerni fogunk!

Kollegiális üdvözlettel:
Sótonyi Péter Tamás,
az Állatorvos-tudományi Egyetem rektora "

De ha nem, hát nem.

"Honfitársainkban a bizalmat kell erősíteni,"

De hátha, mégis. Miért ne lehetne ez lehetséges?
üdv!

tireless treehugger 2020.04.11. 12:24:29

@leponex:

Ezért hívják puha diktatúrának. Nem fizikai erőszakkal hanem ezernyi apró módszerrel érik el hogy elhallgassanak az emberek. A levél pontosan mutatja ahogy a rendszert szolgáló rektor, fontos kihangsúlyozni hogy rektroként(hivatali hatalom) írta meg hogy kussoljon hadházi és ne politizáljon tovább, hanem menjen vissza a szakmájába dolgozni. És természetes a magyar nemzet pedig lehozta, ahelyett hogy azzal foglalkozott volna hogy az "embereim" és "fürkészek" mennyi ipari hulladékot és használhatatlan felszerelést vásároltak össze. (~3-5mrd forint értékben)

Mert még azt sem érted mit nem értesz.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 14:06:49

@Etniez:
"Hivatkoznak a WHO ajánlására, holott a WHO megmondta, hogy az egészségesek azért ne viseljenek, hogy jusson az frontvonalban küzdőknek. Ennyi. De a sok idióta ezt már nem tudja."

Ez pont az a nagypofájú hadova amivel mindenkinek televan a cipője Magyarországon. Hol van leirva a WHO ajánlásban amire hivatkozol? Itt az ajánlás:

www.who.int/emergencies/diseases/novel-coronavirus-2019/advice-for-public/when-and-how-to-use-masks

Szó szerint: "If you are healthy, you only need to wear a mask if you are taking care of a person with suspected 2019-nCoV infection."

Idehányod az átlagos orbanofób dumát amit ki tud másolni bármelyik 8 osztályos oligofrén a fosblog előző hozzászólásaiból

Ha annyi teszt van az UK-ban, miért nem tudták legalább a miniszterelnöküket megvédeni az infekciótól? A tömeges tesztelés Németországban és máshol mire jutott eddig. Baszki, abban a német városban ahol voltam mostanáig, közel annyi eset van mint Magyarországon! És ez nem a teszteléssel jött elő, hanem a tünetek miatt úgyhogy kamu fetisizálni a tesztelést. Ezzel csak a hazai fosblogok olvasóit lehet behülyiteni

Benne van a kakiban az UK, Németország, még inkább Svájc, Belgium, Hollandia, nem érdemes felsorolni mert nagyon sok, te meg idejössz kioktatni a csóró balkániakat akik sokkal jobban állnak

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 14:11:34

@leponex:
Ezeket akarod bármiről meggyőzni? Ha rajtuk múlna, azt mondanák inkább vesszen 100 ezer csak bukjon meg a Zorbán. Karácsony csak besegit nekik

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 14:17:10

@leponex:
Amit Fukuyama kitalált a történelem végéről az egy epic fail. Most valósul meg az ellentéte az életművének, aztán úgy érzi neki is vakkantani kell hozzá valamit

Ha van olyan hogy makaróniwestern, akkor Fukuyama a szusikereszténység

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 14:23:22

@Etniez:
"Aztán: Orbánnak nem kellene látogatnia semmilyen járványügyi intézményt, nem Kim Jong. Ő az ország miniszterelnöke (bár ne lenne), kötelessége vigyázni magára. "

Boris Johnson bár nem akarta, de többet látja belülről a kórházat mint Kim Jong. Amúgy meg ebből se értesz semmit. Német Gy Erzsébet még a közelébe se ment azoknak az időseknek, akik pont az ő felügyeletére vannak bizva, pedig biztos ő is kapott volna védőfelszerelést. Kimélni kell az ilyen értékes embereket, nem igaz?

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 14:30:24

@Etniez:
"okosabbak csak elkezdenek csendben félni és másfelé informálódni"

Akkor engedd meg hogy belenyomjam az orrodat ebbe is. A legvadabb összeesküvés-elméletek keringenek a Covid kapccsán az UK-on belül

www.kcl.ac.uk/news/covid-19-conspiracy-theorists-present-substantial-health-risk-new-research-finds

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 14:39:58

@Etniez:
"A korona vírus átlagos lappangási ideje 5 nap (legalább is itt az UK-ban), mire kiderülhetett valakiről, hogy beteg, már régen szétfertőzte az intézményt. "

Nem 5 nap alatt terjedt el a koronavirus a Pesti úti idősotthonban, hanem több hét alatt. Hogy pontosan mi történt, arról biztos fogunk még hallani

De mondok egy ellenpéldát, még mielőtt teljesen szétmaszatolnád a felelősséget. Az iráni diákoknál néhány nap alatt sikerült felgöngyölni a fertőzési gócot, még mielőtt szétterjedt volna az egész országra. Mert volt egy értelmes, határozott orvosnő aki az eszére hallgatott, nem a libsi dogmákra. Ha valaki rizikóterületről jön azt tesztelni kell. De ha ugyanezt megpróbálod keresztülvinni Németországban, akkor kib@sznak a munkahelyedről, mert rasszista vagy. Erre a kötelező idiótaságra én nem lennék büszke

leponex 2020.04.11. 15:24:05

@tireless treehugger: "Ezért hívják puha diktatúrának."
Ja.
Meg még számtalan definícióval próbálkoztak, a demokrácia 2010 óta megszűnt, diktatúra/autokrácia/demokratúra/blablabla... hadd ne soroljam.

Fentebb írtam: fájdalmas (de tényleg, én a békés egyet nem értés kultúrájában az együttműködés feltétlen híve vagyok, nem a versenyé, az ugyanis ab ovo a kapitalizmus, a mindenféle jelzőkkel ellátható 'demokráciák' lényege, azt felesleges fokozni, az együttműködés a stabil társadalom alapja -szerintem) belátni: a jelenlegi "bal-liberáli-haragoszöld-..." un. 'ellenzékkel' ( és a mindenben a rosszat kereső médiájával, bloggereivel, kommerjeivel ) jelenleg sajnos lehetetlen bármiféle együttműködést, együttgondolkodást, bármiféle 'összefogást' remélni.

Sótonyi prof idézett levelét Te így interpretálod (mintegy bizonyítékát adva szomorú következtetésemnek) :
"A levél pontosan mutatja ahogy a rendszert szolgáló rektor, fontos kihangsúlyozni hogy rektroként(hivatali hatalom) írta meg hogy kussoljon hadházi és ne politizáljon tovább, hanem menjen vissza a szakmájába dolgozni."

Sótonyi úr kér.
Hogy MOST hagyjuk ezt a ....

Sótonyi prof szinte (a szó jó értemében) 'megalázkodik' egy volt diákja előtt, NYILVÁNOSAN!
Hogy legalább most ne ...

Neked EZ a 'puha diktatúra'

No comment.
üdv!

leponex 2020.04.11. 15:33:41

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: "Ezeket akarod bármiről meggyőzni? "
Igen.
Őket.
Attila barátom írta:

"Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint a gyerek a csavargással.
Ujjong, eltéved, sirdogál
S hazakívánkozik.
"

leponex 2020.04.11. 15:39:29

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Fukuyama úr 'filozófiája' komolytalan, semmi köze a valódi filozófiához.
De mint a mai kor gondolkodója alkothat akárcsak egy érvényes mondatot is, nagyon sok sztárolt, körbenyalt, ajnározott korunkbéli 'filozófus' egész életművében sem volt képes erre. ...
Szerintem.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 15:54:23

@leponex:
A sztár-megmondóemberek a saját maguknak állitott csapdában vergődnek rendszerint. Volt valamikor egy olyan korszak az életükben, amikor képesek voltak alkotó módon gondolkodni. Utána már csak arról szól az egész, hogy rohannak megmagyarázni a bizonyitványt

Fukuyama egyszer régen kitalált valami hülyeséget, ebből él napjainkig. Egy komplett seggfej, hogy világosan fogalmazzak. Olvasgattam néha az újabb irásait, bullshit az egész. Egy amerikai japán aki keresztény mintát próbál leutánozni. Olyan mint amikor szamurájkardot vesz magának valaki a Nagykörúton

Etniez 2020.04.11. 16:08:39

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: mint ha neked bármi közöd lenne ahhoz, hogy áll Magyarország, omg

Etniez 2020.04.11. 16:12:25

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Miért, mi a libsi dogma a fertőzéssel kapcsolatba? :D

"Mert volt egy értelmes, határozott orvosnő aki az eszére hallgatott, nem a libsi dogmákra. "

Ne legyél már fogyatékos plz.

Etniez 2020.04.11. 16:17:20

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Nem maszatlom szét a felelősséget, egyértelműen Orbán a hibás, ha már valakit meg kell nevezni.
Karácsony közzé tette a leveleket, nagy öngólt rugdostok ezzel is...

leponex 2020.04.11. 17:12:21

@Etniez: Ez is egy lehetséges vélemény.
A tény viszont az, hogy a tiszti főorvos bejelentett egy másnap reggeli személyes látogatást az intézetben, a főpolgármester úr valamiért nem érezte kompetensnek magát, hogy személyesen fogadja. A területért felelős alpolgármesterét küldte el, aki még arra sem volt képes, hogy időben odaérjen ...
Hogy az Orbán miniszterelnökként miért lenne 'felelősebb' a főváros által fenntartott, az alpolgármester által felügyelt intézetben történtekért, az azért érdekes okfejtést igényelne.
A vélemény természetesen szabad ...

Világít a torony 2020.04.11. 17:26:27

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Te tényleg mértéktelenül ostoba vagy. Fogalmad nincs az államról, annak szerepéről és a vészhelyzeti protokollokról. Bután, tájékozatlanul és zsigerből firkázol. Roppant megalázó a te és hozzád hasonló agyatlanok zsigeri megnyilvánulásait korrigálni állandóan.

Világít a torony 2020.04.11. 17:27:55

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Ennyire szilárdan ostoba még sem lehetsz. Ja, de.....

Etniez 2020.04.11. 17:49:27

@leponex: Mi dolga lenne ott a polgármesternek? Szakmai kérdés, könyörgöm.

Etniez 2020.04.11. 17:53:57

@leponex: A válasz pedig a levelekben van.

Most konkrétan az történik, hogy poilitikai fegyverként használjátok a vírust. A világ összes országában rengeteg idősgondozó intézmény lett tele korona vírusos betegekkel.
Ez a vírus ilyen. Kurvára nincs ott dolga se Orbánnak, se Karácsonynak.
Ez szimplán szakmai kérdés lenne, de ti csináltok belőle politikát.
Egy ellenzéki nem vádolta Orbánt azzal, hogy miatta lett tele fertőzöttel az ország.
Ti meg vádaskodtok, mert egy olyan intézménybe is bejutott a vírus, ami nem volt hermetikusan lezárva, több száz embert helyeztek el ott és több százan jártan ki-be az épületbe naponta.

Egyszerűen kibaszott szánalmas ez a vergődés, de komolyan.

leponex 2020.04.11. 19:22:58

@Etniez: "Mi dolga lenne ott a polgármesternek? Szakmai kérdés, könyörgöm."

Szerintem is.
És kinek a kompetenciájához tartozik a főváros saját fenntartású intézményének szakmai felügyelete?
Szerinted egy politikusnak (Orbánnak)- ölég konzekvens véleményed van.

Kinek a kompetenciája a helyi hatalom fő képviselője általa kinevezett, a szakmai felügyelettel megbízott alpolgármester tevékenységének ellenőrzése?

PS: egyetlen kommentemben sem foglalkoztam ezzel, nekem nincsenek se információim, se szakmai ismereteim ebben állást foglalni.
Még ha olvastam is a főpolgármester nyilvánosságra hozott leveleit.
Az nekem egy szánalmas felelősséghárítás, semmi más, ami egy ilyen státuszhoz méltatlan színvonal.

A tiszti főorvos bejelentett látogatása ( ellenőrzése) miatt ebben a helyzetben - mivelhogy a média valóban politikai sikra terelte a történetet ( a Zorbánahibás)- bizony a főpolgármesternek illett volna, bölcsebb lett volna nem elbújni a helyettese mögé, aki ráadásul el is késett. Ennyire érezte magáénak az intézetben történt súlyos esetek körülményeinek vizsgálatát.
Szánalmas vergődés, igazad van ...

Etniez 2020.04.11. 19:31:22

"Horvátországban egy nap alatt 39-cel nőtt a fertőzöttek száma, szombatra 1534 regisztrált betegnél tart összesen az ország. Az elmúlt két napban az eddiginél gyorsabban növekedett a fertőzöttek száma, ennek az az oka, hogy a vírus bejutott a horvát idősotthonokba is, a spliti otthonban 42 lakónál és 11 dolgozónál mutatták ki a vírust, egy ember életét vesztette. Itt 10 napja tudtak arról, hogy a fertőzés bejutott hozzájuk, de csak pár napja értesítették a járványügyet. Azóta további 14 otthonban jelent meg a koronavírus.

Eddig a horvátoknál összesen 21-en haltak meg, de az elmúlt 24 órában nem hunyt el senki, a gyógyultak száma pedig jóval magasabb, eddig 323 embert nyilvánítottak felépültnek. A horvát belügyminiszter, Davor Bozinovic azt is jelezte egy hete, hogy a helyzetet nehezíti, hogy a horvát rendőrségnek egyre több a dolga a rendeletszegőkkel, karanténelhagyókkal - még annak ellenére is, hogy a szabályszegésért 8000 kunás (kb. 370 ezer forintos) pénzbírság jár."

index.hu/kulfold/2020/04/11/kinai_koronavirus_szomszedos_orszagok/

leponex 2020.04.11. 23:03:39

Talán a véletlen játéka ? :)

Hogy mi is lehet a függetlenobjektív (leánykori nevén liberális) médiavilág szereplőinek ( lásd mint poszterünk ) tudatos vagy öntudatlan ( vö:zsigeri orbánfóbia), a bizalmatlanság permanens propagálásának indítéka?

index.hu/gazdasag/penzbeszel/2020/04/11/egy_bukott_filozofus_soros_gyorgy_es_a_reflexivitas/

"A Soros-féle reflexivitás-elmélet kardinális meglátása az, hogy az egyének kettős „funkcióban”, mint megfigyelők és mint cselekvők, vesznek részt az emberi történésekben, és e két funkció egymástól elválaszthatatlanok. Azok a történések, amit az egyének megismerőként megérteni igyekeznek („kognitív funkció”), valójában tulajdon cselekedeteik eredménye, miközben cselekedeteiket („manipulatív funkció”) a történésekre vonatkozó megértésük vezérli, ezért a két funkció szüntelen visszahatása alakítja az emberi folyamatokat.

EZ AZT JELENTI, HOGY AZ EGYÉNEK HELYZETÉRTÉKELÉSE MAGA SZINTÉN RÉSZE ANNAK A FOLYAMATNAK, MELYRE HELYZETÉRTÉKELÉSÜK IRÁNYUL, KÖVETKEZÉSKÉPP ALAKÍTJA AZT, AMENNYIBEN ALAPUL SZOLGÁL OLYAN DÖNTÉSEKNEK, MELYEK BEFOLYÁSSAL VANNAK A TÖRTÉNÉSEK ALAKULÁSÁRA."

Magyarul: csak nyomatni kell szünet nélkül a bizalmatlanságot, és az előbb-utóbb csak kialakul a társadalomban...
Hogy itt diktatúra van (kemény, puha, tök mindegy.) és rettegnek a zemberek, és hátha bele lehet hajszolni az irracionális ( a nemlétező diktatúrától való ) félelembe a választók egy részét.
Ferenc testvérünk ezt például igazán profi módon űzi jó ideje...

Szerintem nem fog menni.

Ebben a mostani helyzetben semmiképp.

Lásd Sótonyi prof végtelenül alázatos türelmét ...
Is.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 23:43:37

@Etniez:
"Mi dolga lenne ott a polgármesternek? Szakmai kérdés, könyörgöm."
"egyértelműen Orbán a hibás, ha már valakit meg kell nevezni."

Hetet-havat összehordasz, meg az ellenkezőjét pár sorral lejjebb. Nem tudom ki lehetsz, de egy átlagos kommentelő sem ad ilyen könnyen leüthető ziccereket

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 23:48:17

@Etniez:
"Egy ellenzéki nem vádolta Orbánt azzal, hogy miatta lett tele fertőzöttel az ország."

Baszki te a holdról csöppentél ide? Az összes médiafelület ezzel van tele.

Olyan vagy mint Heller Ágnes a brüsszeli meghallgatáson a 2006-os sajnálatos események után:
"No one has been shot, no one has been tortured"

Ő legalább igazat mondott,hiszen nem egy embert lőttek meg és bántalmaztak, hanem sokat

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.11. 23:54:37

@leponex:
Soros kognitiv teljesitménye olyan, mint amerikai milliárdos csemeték képzőművészeti alkotóereje. Nyaranta kibérelik a legdrágább velencei kiállitóhelyeket, ahol meg lehet csodálni az alkotásaikat. Egy idomitott majom is jobbat csinálna

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 00:00:54

@Világít a torony:
Jól tippelek hogy ahhoz a korosztályhoz tartozol, akiknek már több a mész az ereiben, mint a csontjaiban?

De azért nyomasd csak tovább, ha ez ad életerőt

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 00:12:07

@leponex:
Ezt meg egy okos ember mondta: A politika a gyűlölet módszeres megszervezése

leponex 2020.04.12. 08:15:20

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe:
Nem értek vele egyet.
Soros úr minden bizonnyal zseniális koponya.
De még a jóindulatában sem kételkedek.
Csak az út, amelyet oly elszántan kövez, annak az irányával van baj. Nem kicsit, nagyonnagyon.

Sajna van politika, amit a gyűlölet szervez, meg olyan ami a gyűlöletet szervezi.
Nálunk egy évtized óta még sokan vannak ugyan, de nem elegen...
Szerintem.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 09:55:19

@leponex:
"Soros úr minden bizonnyal zseniális koponya.
De még a jóindulatában sem kételkedek."

A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve

Soros zseniális spekuláns kellett hogy legyen, nem vitás. De a világjobbitó elképzelése még a saját közvetlen tapasztalatainak is ellentmond. Nagybácsikáját (apja testvérét) egy algériai migráns verte agyon valami egész jelentéktelen zsebpénzért

Egy zakkant ember akarja kezébe venni a világ irányitását

leponex 2020.04.12. 12:04:55

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: nagyjából akkor egyetértünk, legnagyobb sajnálatunkra melyik utat kövezi Soros úr.
De nem zakkant, mert akkor nem lenne veszélyes ...
Soros úr szerintem már megkeseredett kicsit, látván a projektje kimenetelének kétségességét.
Az idő nagy úr.
És a nagy elődjei a világ internacionalizálása/totális globalizálása víziójába szintén belebuktak itt Európában, herr adolf, tovaris lenin, ...

Etniez 2020.04.12. 15:30:02

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: nem kell kiragadni idézeteket, és akkor nem szaladsz bele ilyen buta konklúziókba.

Ha figyeltél volna a mondani valóra, akkor megértetted volna, hogy ezt a vírust sem az országhatáron, sem nyitott intézmények ajtajában nem lehet megállítani.

Ezért Karácsony kurvára nem felelős ezert, de ha már annyira hülyék vagytok ti propagandisták, akkor azokat hibáztassátok, akik minden hatalmat magukhoz ragadtak: Orbánt.

Remélem, így már talán megtudod emészteni.

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 16:26:44

@leponex:
Ebben a korban már nincs B terv, Soros ugyanúgy folytatja amig a halál el nem választ

Ahol eddig sikerült megkaparintania a hatalmat, ott viszály, felfordulás, háború és nyomor szegélyezte az útját. Legjobb példa erre most Ukrajna. Ha van eszük, ugyanúgy elzavarják az embereit mint a grúzok tették Szakasvilivel, vagy most a görögök az oda telepitett NGO-ival

Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe 2020.04.12. 16:39:30

@Etniez:
Karigeri egy vezetőnek alkalmatlan lilaködben ülve teszetoszán tépelődő filosz. Pont ezért állitották oda kesztyűbábnak. Az ököl ami benne van a Gyurcsányé

Ha megkérdezné tőle az Index hogy most akkor járvány van-e, akkor azt mondaná, hogy attól függ honnan nézzük, egyébként meg kell kérdeznie a szakértőinek a véleményét

Idősotthonba bejuthat a járvány, de kell egy csomó intézkedés hogy ne jusson és ha bejutott minél gyorsabban hozni egy sor új intézkedést. A hatalma megvan hozzá, egyszemélyi döntéskorral ruházta fel az országgyűlés. Még diktátornak is mondhatja magát ha úgy tetszik. Ehelyett irt egy levelet valakinek hogy az csináljon valamit, azóta meg twitterezik és nyilatkozatokat ad

Egy siralomvölgy ez a pasas, kihirdette a klimavészhelyzetet és várja Greta Thunberg gratulációját, a többi meg csak mellékes körülmény

Etniez 2020.04.12. 17:04:37

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: csak kibújt a szög a zsákból.
Neked Karigerizni kell, ezért küldtek ide.

Na, ne fárasszuk egymást tovább.

Világít a torony 2020.04.12. 17:25:09

@Hallgass a szívedre Sorost rúgd fenékbe: Természetes módon nem az agy jutott eszedbe. Mert neked nincs, nekem pedig van és gondolkodásra bírom használni.
süti beállítások módosítása